A templom tövében gyűjtötték a Fidesz polgármesterének az aláírásokat
A Mátyás- és a Szent Anna-templomba is felállították a standokat.
A Mátyás- és a Szent Anna-templomba is felállították a standokat.
A főpolgármester állítása szerint 49 specifikus intézkedés már ki is van dolgozva, és a "zöld infrastruktúrát" is fejlesztené, ha ő nyeri az októberi választást.
Szombaton eldördül a kampánypisztoly, de már most mindenki kampányol az őszi önkormányzati választások előtt.
Sermer Ádám Karácsony Gergely javára lép vissza, őt fogja támogatni a kampányban.
Drámai mértékű a hiány, a bevételek nem elegendők a minimális fejlesztésre sem.
A többiek meg nem – így az M1-en Kósa.
De aztán kiderült, a netceleb.
„Én nem értek a politikához” – mondta. Arról is beszélt, egy inget csak egyszer vesz fel.
A IX. kerületben előválasztáson döntik el, ki legyen a polgármester-jelölt.
Viták után sikerült megegyeznie Tarlósnak Orbánnal arról, hogy a fővárosi parkolást központosításának kérdését megvizsgálják.
Korábban a BKV és Tarlós is rendre azt mondta, technikai okokból nem megoldható a légkondi az orosz metrókon. A vállalat kérdésünkre most azonban azt írta, egyeztettek az oroszokkal és rájöttek, mégis lehetséges. A légkondit akár jövőre beszerelhetik Tarlós szerint.
Karácsony Gergely interjúja után Puzsér Róbert nyílt levélben írta le, Zugló polgármestere évekkel ezelőtt a „pofájába hazudott”, ő meg szíves megvetéssel közli, hazug identitásában hívja ki Karácsonyt.
Saját magáról írt cikket a Magyar Nemzetben a főpolgármester.
Az ellenzék főpolgármester-jelöltje ígérete szerint felveszi a kapcsolatot a tudományos élet és a gazdaság szereplőivel is.
A jövő héttől már várható, hogy a köztársasági elnök bejelenti az időpontot.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely pórázának végén is a DK elnöke áll.
Az erő, a pénz és a hatalom a Fidesznél van, az ellenzéknek mást kell kitalálnia, ha le akarja győzni Tarlós Istvánt, mondta Karácsony Gergely.
A főpolgármester Karácsonynak szurkolt.
Ötleteket adna, és elérné, hogy az EU közvetlenül a városoknak juttasson több, jelentősebb forrást.